AC Milan vagyis Associazione Calcio Milan
Becenevek: Rossoneri (Vörös-feketék), il Diavolo (az Ördög)
A klub 1899-ben alapott, egy angol uriember bizonyos Kilpin alapitotta, ezért is látható mind ami napig a Milan és Inter cimerében az angol zászló.
A klubszíneit Kilpin választotta ki: a vörös az ördögöt jelképezi, a fekete pedig félelmet kelt az ellenfélben.
1907-08-as idényre válság keletkezett, ugyanis az olasz liga nem engedélyezte a külföldiek játszannak a bajnonkságban, ennek következménye, hogy 43-an elhagyták a Milant, és megalapitották az Internazionalét.
1925-1926-os idényben megjelentek az első magyar |játékosok: Bánás József, Müller Kálmán, egy évvel később pedig Hajós Árpád.
192727. szeptember 19-én átadták a csapat új, 35000 néző befogadására alkalmas stadionját, a San Sirot, amelyet Milánó San Siro kerületében emeltek. A pályaavató mérközésen az Inter 6-3 arányban verte a Milant. 1938-1939-ben a Milan új nevet kapott: a fasizmus idején nem tetszett az angolos Football Club Milan név, ezért a klubnak nevet kellett változtatnia, így lett Associazione Calcio Milano.
* Serie A bajnoka – 17 alkalommal
o 1901, 1906, 1907, 1951, 1955, 1957, 1959, 1962, 1968, 1979, 1988, 1992, 1993, 1994, 1996, 1999, 2004
* Olasz kupagyőzelem – 5 alkalommal
o 1967, 1972, 1973, 1977, 2003
* Olasz Szuperkupa-győztes – 5 alkalommal
o 1988, 1992, 1993, 1994, 2004
* Bajnokcsapatok Európa Kupája, illetve Bajnokok Ligája (UEFA Champions League)-győztes – 7 alkalommal
o 1963, 1969, 1989, 1990, 1994, 2003, 2007
* Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK, UEFA Cup Winners' Cup)-győzelem – 2 alkalommal
o 1968, 1973
* Interkontinentális Kupa-győzelem – 3 alkalommal
o 1969, 1989, 1990
* Európai Szuperkupa-győzelem – 5 alkalommal
o 1989, 1990, 1995, 2003, 2007
* FIFA klub-világbajnokság-győzelem – 1 alkalommal
o 2007
2007-es klub-világbajnokságon elért győzelmével a nemzetközi kupák legeredményesebb csapata.